2014. szeptember 29., hétfő

Kicsi aranyos Süti gazdit keres!

Kaptunk egy új kutyát az ajkai állatvédőktől. Gazdikereső félénk kis 2 éves szuka kutyus.  


A kuvaszok megcsodálják. Süti kicsit tart tőlük.


Aztán ott hagyják. Minden csoda csak 3 napig tart.


Süti körülnéz.




Asi macival játszik.



Éjjel Micike megint megvárta míg mélyen alszom, és átment a kisszobába hatalmasat pisilni. Pedig 11-kor engedtem csak be, hogy vacsi után elvégezhesse a dolgát. Nagyon éberen alszom, azonnal felébredtem a mászkálásra. Egy törölköző nem volt elég hogy felitassa, annyit pisilt. Mint aki egész nap tartogatta. Meg kell tanítani a pisil szóra, és ha már tudja, könnyen rá lehet venni a kinti pisilésre. A másik meg hogy rajtakapjuk a pisilésen és kifussunk vele. De mivel bujkálva pisil, ez elég nehéz lesz.

Asi éjjel megint nyüszített álmában. Szóltam neki, odajött az ágyamba és hozzám bújt. Jól össze is nyalt. Már értem hogy tegnap mért aludt Asi András nagy franciaágyán egyedül, András meg a kanapéján. Megvigasztaltam Asit, majd elfordultam hogy adjon helyet.  Erre szépen visszafeküdt a fotelba. Asi rendszeresen rosszat álmodik. Ha egy kicsit elszunyókál, nemsokára nyüszíteni kezd. Sokszor a könnyei is hullanak. Még nem láttam ilyen kutyát. Sajnálom szegényt. Remélem hamarosan elmúlik.

2014. szeptember 28., vasárnap

Kirándultunk

Délután elmentünk Veszprémbe mert búcsú volt. Elvittünk 3 kutyát. Lordot nem, mert fél az autóban, nem hajlandó beszállni. Ha nem muszáj, nem birkózunk vele hogy bepakoljuk a kocsiba.
Honey ügyes volt, Asi nagyon húzott, kis Micike meg minden kutyát megugatott. Aranyos volt. Nagyot sétáltunk majd beültünk egy étterem kerthelyiségébe. Rendeltünk a kutyáknak is velős pirítóst. Nagyon ízlett nekik. Honey ritkán szokott ilyen lelkesen enni.
Kiderült hogy sem Asi sem Honey nem gyerekkompatibilis. A simogatni akaró gyerekektől megijedtek, Asi oda is kapott. Honey viszont minden fiatalt le akar rohanni simogatásért.

Mikor hazaértünk kárpótoltam Lordot egy nagy futással a telken. Nagyon élvezte a többiekkel együtt. De Asit és Honeyt úgy kellett bezavarni, mert nem jöttek be a hívásra.

Micike viszont olyan kicsi, hogy bármikor kimegy a kapunk résein. Még szerencse hogy nem csavargós. Sajnos gyakran piszkít a lakásban, így ha elmegyek itthonról és jó az idő, szívesen kiengedném az udvarra. Szeret is kint lenni.



Csöpp kis Mici mackó élvezte a sétát



A kis izompacsirtánk





Szépségem


Vacsi után elnyúltak a szobámban mind a négyen. Várják haza Andrást. 





2014. szeptember 27., szombat

Megtartjuk Asi mackót

Laci, a férjem szerény, ritkán kér valamit. Ezért ha valamit kér, megkapja. Most Asit akarta. Azt mondta elvihetik akik ma jöttek volna érte, de csak ha hétvégékre visszahozzák. Na ezt biztos nem vállalták volna be.

András viszont kicsit felnőttebb lett. Mikor kérdeztem tőle, hogy meg szeretné-e tartani Asit, azt mondta hogy nagyon, de nem férne bele az idejébe úgy, hogy Honey se lássa kárát. Érettebb lett. De azt is mondta, hogy nagyon fáj neki, hogy kutyákat hozok a házhoz, aztán sorban meg kell válnia tőlük. Ne csináljam! Sajnálom szegény Andrást, de egy poros kennelben lévő kutyát az emberek sokkal kevésbé szívesen fogadnak örökbe, mint egy kanapén fekvő, patyolat tiszta kutyát, akiről szeretettel írnak. Így tudok minden kutyát viszonylag gyorsan gazdihoz juttatni. Ha ezt abba hagyom, néhány kutya maradhat a kennelben továbbra is.

Délután elmentünk sétálni a 4 kutyával. Lord mikor meglátta hogy hozom a pórázos táskát, tutulni kezdett örömében.Így adta a többiek tudtára, hogy "Hurrá! Elmegyünk!" A két kuvasz velem jött, Micike és Asi Lacival. Asi nagyon húzott. Megmutattam Lacinak hogy tanították a suliban a húzás megszüntetését. Próbálgatta is rendesen. Emlékszem én is mennyit hallgattam a suliban, hogy "Megint feszül a póráz!".

Honey tüzelése véget ért, újra mehetünk suliba. Jövő hét szombaton már ott leszünk. Honey sokat komolyodott, okosodott. Már a sétákon is alig van vele probléma.  

Csibész Mici ma felment az asztalra, ledobott egy pogácsát, utána ment és megrágcsálta. Meg nem ette, mert tele volt a pici poci, de ezen túl az étkezőasztalon nem hagyhatok ételt. Egyébként tüneményes kis csöppség. Ma éjjel már elaludt a kanapén, nem bújt mellém. Kicsit jobban biztonságban érzi magát. Most is itt szunyókál a földön a lábamnál. Megvan a többiekkel, bár ma Asi hátulról megfogta. Visított Mici mint egy kismalac, jól rá is játszott a dologra, mert Asi nem harapta meg. Persze azért Asit jól leszidtuk.

Lord változatlanul igényli a simogatást, de nem annyit mint régebben, és már kint alszik az udvaron. Biztos az is belejátszik, hogy hűvösebb az idő, és ezt a kuvaszok nagyon szeretik. De a biztonságérzete is nagyobb, mint régen. Megszokott nálunk, boldog és elégedett. Az étvágya nem nagy, de nem sovány egy cseppet sem.  

2014. szeptember 26., péntek

Asi marad?

A fiam mondogatja mióta itt van Asi, hogy ő mindig is ilyen kutyát szeretett volna. Ma a férjem is mondta, hogy jó lenne ha maradna. Jól eljátszik Honey-val, Lord meg öreg már, nem lesz velünk sokáig. Persze imádni való Asi, de ha marad, vége az állatvédő "karrieremnek". Asinak jó gazdija lenne most, holnap jönnének érte. Bár ő azért vinné el, hogy az otthoni corsója ne unatkozzon. Az udvaron nyüszít a corsója a gazdi után. Azt még nem tudja szegény gazdi, hogy ha elviszi Asit, akkor ezen túl 2 corsó fog nyüszíteni utána, mert a corsónál nem pótolja a kutyatársaság a gazdit. A corsók nagyon emberközpontúak, sokat igénylik az gazdi társaságát. Éjjel Andrással aludt, el sem megy András mellől ha itthon van. Ha velem van Asi, akkor ragaszkodik hozzá hogy az én fotelomba üljön velem együtt, mert annyira igényli a társaságot. Most kitessékeltem a mellettem lévő kanapéra, nagy nyüszítéssel fogadta. Igazi nyafigép.

A kis Mici tüneményes. Este többször is ki kellett tessékelni az ágyamból. Erre éjjel arra ébredek, hogy van egy plusz párnám. Csak kicsit szőrös és meleg. Nem volt szívem kitenni a csirkefogót. Ma már simán megvolt a nagy kutyákkal. Lord ugyan próbálja néha zaklatni, de olyankor jól leteremtjük Lordot. A többiek békén hagyják. Sőt ma szóltam Honeynak hogy vigyázzon rá kint az udvaron. Micike igazi kutyaként viselkedik. Boldogan szaglászik az udvaron, ráugat, rámorog a többiekre ha megijed. Délután boldogan szaladt a telken a többiekkel. Ásott, visszajött ha hívtam. Jó étvággyal evett. Jó sokat volt kint, mert jó idő volt. Követ engem mindenhova.

Este próbáltam megtanítani Asinak az "ül" parancsot. Nem sikerült. Még majd próbálgatom-már ha holnap nem viszik el. Azt játszottuk, hogy futok a kutyákkal, megállok, és elkiáltom magam hogy lábhoz! Aki ott van szabályosan a bal lábamnál, az elveheti a kezemből a jutalomfalatot. Honey olyan rafinált volt, hogy szinte minden falat az övé lett. Szigorúan a bal lábam mellett futott, és nem előzött meg, hogy megkaparinthassa a falatot minden alkalommal mikor megállok. Nagyon okos ez a kutya.
A keresd parancsnál mikor Lord nevét mondtam, ő csak bámult ki a fejéből, és Asi meg Micike kereste meg helyette a jutalomfalatokat. Pedig Lord tudja mit jelent a keresd, csak lusta volt. Honey nem nyúlt a falathoz, mert tudja hogy ilyenkor csak az kereshet, akinek a nevét mondom. Asit le kellett fogni, hogy ne vegye el a többiek elől mindegyik keresd paranccsal eldobott falatot.

Délutáni kimentünk a telekre futni. Megint Honey után kellett mennem, mert nem jött be. Holnap már csak pórázzal mehet ki, amíg meg nem tanulja, hogy ha hívom, nem ő dönti el, hogy visszajöjjön-e vagy sem. Asi is egyre nehezebben hallja meg ha hívom, ahogy megszokik nálunk, kezd csibészkedni.

2014. szeptember 25., csütörtök

Gyönyörű mosolygós Micike gazdit keres!

Ma kaptuk ezt a szép kis csöppséget. Mielőbb szerető gazdira vár. 6 éves ivartalanított kislány. Igazi mosolygós kis mackó. Nagyon élénk, kíváncsi.




Micike rendesen körülnéz. Minden érdekli.

Lord a lábamnál, Micike méregeti, hogy ki lehet ez az óriás. 

Micimosoly!

Ma sokára értem haza. Micikét kivittem pisilni, de nem kellett neki. Ölbe vettem Micit és beengedtem a bandát. Micike félt, így kivittem a teraszra a fotelba és csak Honey-val engedtem össze. Rendesen viselkedett mindegyik, megszaglászták egymást. Közben Asi is kijött, nem volt probléma.

Jutalomfalat osztás következett, a 4 kutya együtt volt a konyhában. Honey, Mici és Asi is hajlandó volt leülni egy-egy falatért. A "lábhoz" megy Lordnak is, Asi most tanulja.
Kiosztottam az ételt, Micike ott tipródott és izgult Asival együtt, hogy mielőbb ehessen. A két kuvasz nem érdeklődik annyira az étel után. Megették, majd Honey megint odaszemtelenkedett Asi ételéhez, és elzavarta Asit. Kimentem és összeszidtam.
Rizses csirkemájat kapta, imádták. Micike végzett elsőként. Kiosztottam még egy kis tápot, ha valaki még éhes, azt is megeszi. Micike nem ette meg, Asi igen. A kuvaszok nem.
Lord behozta a kis műanyag flakonját, amibe tápot szoktam tenni hogy eljátszanak, míg kirázogatják belőle. Mindegyik kutya szereti ezt a játékot.  Tettem bele Lordnak, de ott hagyta.
Kimenetünk egyet futni a 4 kutyával. Először nagyon ügyesek voltak, majd Lord és Asi zaklatni kezdte Micikét. Mici a kocsi alá bújt, én meg papuccsal rávágtam a fenekére a két csibésznek. Lordnak és Asinak is először kellett ilyen szigorhoz folyamodni, de megértették.
Itt bent Asi megint az ágyamra mászott néhányszor, és hiába szóltam rá. Meg kellett mutatnom neki a papucsom, hogy leszálljon az ágyamról. Kezd csibészkedni a drágám.
Honey-val viszont már nagy örömmel játszanak, és már nem is nyafizik Asi egyáltalán. Nagyon örülök neki. Szombaton jönnek érte, nehéz lesz odaadni.

András duzzog, mert minden kutya örökbe adása megviseli. Megtartaná az összeset, de ő is tudja hogy nem lehet. Mikor Asit meglátta, azt mondta hogy mindig is ilyen kutyát szeretett volna. Sajnálom szegényt, de bele kell törődnie. 

2014. szeptember 24., szerda

Csodálatos Cane Corsó

Most találkoztam életemben először Cane Corsóval. Nagyon más mint a többi. Érzékeny lelkű, nagy szívű kutya. Bár a legtöbb kutya ilyen, de de nem ennyire.
2 napig szó szerint sírdogált az állatmentő után, akivel eddig volt, pedig már 4 éves. Most meg hozzánk kötődik úgy, hogy éjjel mivel nem engedtem az ágyamba bújni, sírdogált kicsit. Én még nem láttam kutyát sírni.

2x próbált éjjel mellém feküdni. Ha megengedem, holnap már 3 kutyával az ágyamban kellene aludnom. /HONEY ÉPP BESEGÍT a gépelésben/ És nem tudnám többet odaadni senkinek. Nagyon édes kutya. És megvédi a gazdáját!

Holnap eljön valaki megnézni Asit. Lehet hogy el is viszik. Szomorúak leszünk.

2014. szeptember 23., kedd

Asit megműtötték

Asi és Honey együtt bulizik András ágyán. Nála mindent szabad. Lassan összeszoknak.







András a kedvenc. 




Egy kis összeveszés.




Aztán szent a béke.


Lord simire vár.


Gyönyörű puha Lord buksi.


Szépséges Lordom.


Asi maci műtét előtt.

Délután az állatorvos leszedte Asi hátsó farkaskörmeit, meg a begyulladt elsőt is, altatásban. Kiszedte a benne felejtett ivartalanítási varratokat. 10 nap múlva kell visszamennünk. Meg is mérték a kis macikát, 27 kg. 

2014. szeptember 22., hétfő

Honey főnökösködik Asival

Reggel Honey aki sosem volt nagyevő, úgy gondolta, hogy Asi étele is őt illeti, az erősebb jogán. Befalta a sajátját, majd elzavarta Asit és elkezdte enni az ételét. Odamentem és eltoltam a lábammal ahogy felé mentem. Megkerült és újra enni kezdett. Rászóltam, ő meg a fogsorát mutogatta nekem. Lekaptam a papucsom. Honey erre kis nyüszítéssel felugrott a fotelra, és ártatlan képpel nézett rám. Örülök, nem kellett megtanulnom morogni meg vicsorogni, hogy szót értsek Honey-val.
Lord látta a rosszalkodást, gondolta akkor ő is próbálkozik. Nem akart kimenni. Neki elég megmutatni a pórázt, már megy is kifelé.

Délután elvittük a dokihoz Asit. Az első farkaskörme gyulladt, ki van csavarodva, és a hátsó kettőt is le kell venni. Holnap negyed 6-ra visszük vissza, nem is reggelizhet mert elaltatják a műtéthez.

Este futottunk egyet a telken. A második szomszéd ránk szólt, hogy kint vannak a kutyák. Mondtam neki hogy tudom, én engedtem ki őket. Nem tetszett neki. Semmi köze hozzá, be van kerítve a telke, nem is tudnának odamenni hozzá. Az ő kutyája éveken át a mi telkünkre járt kakilni, amíg Laci rá nem szólt a gazdira.

Asi mackó nagyon félénk és bánatosnak tűnik. Nyüszög, panaszkodik. Most is úgy kellett egy falattal felcsalogatnom. Tegnap meg még az ágyamra is fel akart feküdni. Szerintem Honey ijesztgeti, meg hiányzik neki az Ilona is. De csak vissza kellene morognia, Honey a nagy bátor nyuszi azonnal békén hagyná. 

2014. szeptember 21., vasárnap

Asi barátkozik velünk

Elsétáltunk ma Márkó felé. A kutyák nagy örömmel jöttek. Fele úton eleredt az eső, így visszamentünk a faluba. Addig nagyon szépen jöttek, de Lord az ugató kutyákat nem tudta figyelmen kívül hagyni. Rohant a kerítéshez, rángatta a pórázát. Egyszerűen elengedtem a pórázt és otthagytam. Ijedten futott utánam. Rögtön láb mellé állt. Jó lecke volt neki.

Este a lakásban játszottunk mert esett. Leültettem őket, és a másik helyiségben eldobáltam egy csomó parizert. Aztán hívtam őket, és keresd paranccsal összeszedték. Asi nem jött le játszani. Felmentünk hogy ő is játsszon. Nagyon tetszett neki is.

Együtt vacsiztak. Asi már visszaszól ha rámorognak vagy ráugatnak. Hatalmas erős fogai vannak, igazi harci kutya. De szerencsére szelíd és kedves. Nagyon szereti ha simogatjuk. Úgy tűnik volt olyan gazdija aki az ágyába is beengedte, mert többször is megpróbált az ágyamba menni. Most ő az új kanapékirály. Itt trónol egész nap, csak evés és séta kedvéért hajlandó elhagyni a kanapét.

2014. szeptember 20., szombat

Asi mi a neved?

Asi nem hallgat a nevére. Bohóckodtunk és mindenféle néven szólítottuk, hogy melyikre hallgat? A Fasírtra odanézett. A fiúk nagyon megkedvelték. Persze én is, de sok munka lesz vele. Semmit sem tud, még a saját nevét sem. Nem ül le, nem jön oda ha hívom. Az előbb kértem hogy a fotelomból menjen át a kutyakanapéra, de nem értette, hiába mutogattam. Áthúztam a nyakörvénél fogva. Jól áll neki Honey bordó nyakörve. Az esti játékra viszont odajön, figyel és tanul. A lábhoz már alakul, odajön a jutalomfalatért a lábamhoz. És nagyon szelíd is. Lacit, Andrást nagyon bírja, követi őket. Néha sírdogál. Halkan nyüszít mint egy kisgyerek, aki hazavágyik. De szerintem valami fizikai fájdalom lehet az ok. A 3 éve történt ivartalanítás varratai benne vannak a hasában, az egyik farkaskörme gyulladt és duzzadt. Hétfőn meglátogatjuk az orvost. Oltási könyvet nem kaptam, lehet hogy oltása is hiányzik. Nem szeretném ha megfertőzné valamivel a kuvaszokat. Legközelebb sokkal körültekintőbb leszek, mielőtt egy kutyát idefogadok. Honey még kölyök, Lord meg öreg. Veszélyes lenne számukra egy fertőzés. De még bolhát sem akarok, elvégre bejöhetnek a lakásba, még csak az kéne, hogy bolhák ugráljanak a lakásomban.

Ma nagyot sétáltunk. Laci vitte Asit, én a 2 kuvaszt. Honeyre ráadtam a hámot, nagyon bevált. Kényelmesen mentünk, nem húztak a kutyák.




Jobban mondva a kuvaszok nem húztak!




Két szépségemmel



Fagyizunk


Lord szájában egy pillanat alatt eltűnt a fagyi. Aztán Honeyét is megette szalvétástul.


Asinak is ízlett.


Honeynek ez a túrós ízű nem jött be.


Megehetem a te fagyid is? Lord kinézi a szánkból a fagyit. 









Honey az elején támadta Asit, de már kezd megbarátkozni vele. Azért mikor ebédeltünk, és a két kuvasz a kövön elnyúlva nézte hogy eszünk, szegény Asi is be akart jönni. Honey ráugatott, Asi kimenekült. Vacsi osztáskor viszont Asi mindenki ételét ki akarta sajátítani. A vita elkerülése érdekében Asit a nyakörvénél fogva elhúztam a tányéroktól. Lord semmi ellenállást nem mutatott arra, hogy Asi a tányérjából akar enni, Honey viszont erősen ellenezte a dolgot. Végül sikerült Asi ételét is felszolgálni. Először evett mindhárom kutya együtt. Lassan összeszoknak.

Drága kis Vaszilról csupa jó hírt kaptam. Jól érzi magát az  új gazdinál, szeretik és ő is szereti őket. Nagyon örülök neki, mert folyton aggódtam érte.