Tegnap reggel Honeyt nem engedtem a kád szélére állni, mert már a földön állva is belát. Mutatta nekem a fogait, vicsorgott hogy megharap, ha nem engedem. Én meg megfogtam a nyakán a szőrt és mutattam hogy megcibálom ha nem fogad szót. Megegyeztünk döntetlenben.

A tegnap esti meg a mai séta már nem ment olyan jól, mint az elején. Kezdi elfelejteni amit a suliban tanult. Úgy látszik én nem vagyok olyan ügyes, mint az oktató. Na ezt tudtam. :D Azért nagyon élvezi a sétát, csuda boldog mikor indulunk.
A behívás gyakorlása is roppantul tetszik neki. Nekem nem annyira. El kell futnom, és úgy hívni. Hát Honeytől elfutni nem egy egyszerű dolog, százszor gyorsabb nálam. De neki nagyon tetszik a fogócska, csak utána mindig fel akar ugrani örömében. Lassan fellök.

Ma- valószínűleg utoljára- feltornáztam magunkat Honey-val a mérlegre. 20 kg. Nagyon nehéz.

Ezeket tanultuk:
helyedre - szépen megy jutalomfalattal a kutyaházba, falat nélkül a szobába
ül- néha nem tudja mi az, de gyakoroljuk, keveri a lábhoz paranccsal
fekszik- szinte mindig mutatni kell neki
gyere- szívesen és boldogan jön, ha épp nincs valami sokkal fontosabb dolga
marad-jól megy
keres-boldogan és ügyesen csinálja
lábhoz-tökéletesen megy
köszön-/pacsit ad/szépen csinálja jutalomfalatért

Ezt a gyors növekedést fontos jó táplálkozással segíteni. Már nyers húsokat is kap, baromfit. Örömmel ette. Zöldségfélét is kellene ennie, de azért nem lelkesedik. Valamelyik nap a tányérjába rakott kis almadarabkákat áthordta az erkélyajtó előtti lábtörlőre és ott hagyta. Egyem meg én? Úgy gondolta? Tojást is eszik héjastúl.