2014. október 6., hétfő

Sütike már nem szökik

Sütike ma egész délelőtt kint játszott a többiekkel az udvaron, és nem próbált távozni a kapu rácsain keresztül. Pedig könnyen kiférne.

Este vacsora után kivittem Sütikét sétálni. A többieket bezártam a házba, mert épp ott voltak és nem volt kedvük kimenni. Sütike szaladt kifelé boldogan a kertből, majd megállt a járdán és megvárt. Nagyon ügyes, már nem szökik.

Mikor jöttünk visszafelé, látom hogy nyílik a bejárati ajtó. Azt hittem András jön ki. De nem, kirohant az egész banda kíséret nélkül. Honey kinyitotta az ajtót nekik és boldogan szaladtak ki a nyitott kertkapun. Rájuk szóltam hogy nyomás vissza mindenki. A kapu tárva nyitva volt, nem akartam keresgélni őket körben a faluban, mind a négyet.  Micike elsőként rohant ki az utcára, a többiek megtorpantak. A múltkori kizárás éjszakára megtette a hatását. Egy szóra bejött mindegyik a házba. Okos kutyák.

Honey előtt nincs zárt ajtó

Tettem 3 palackba kutyatápot, és kitettem nekik a teraszra. Honey ügyesen szedegette ki a falatokat, Asinak és Micikének én mutogattam hogy kell. Ott hagytam nekik, majd rájön mindegyik. Még Lord is megtanulta, pedig ő a legkevésbé tanulékony. De már 11 éves, nem csoda.

Este a jutalomfalat osztásnál azt mondtam nekik hogy ül, és az kapott falatot aki leült. Lord kivételével mindegyik leült. A lábhoz és figyel parancsot ismeri már mindegyik, még Lord is. A fekszik, marad és köszön parancsot csak Honey ismeri.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése