2014. november 2., vasárnap

Egy éve halt meg Brigi

Tavaly november 6.-án kellett elaltatni Brigit, a 14. évében járó labrador keverék kutyánkat. Nagyon jó kutya volt. Szerettük. Ő volt az első kutyánk. Kb. fél évesen kaptuk egy állatmentőtől.

Sütike már mellettem a fotelben pihenget esténként. Asi meg a mellettünk lévő kanapén. Lord a lábamnál. Így egyszerre 3 kutyát is tudok simogatni. Ha ezt meglátja Mici, rögtön oda jön a szemben lévő fotelból hogy őt is simogassam. Édesek. Honey az előszobában fekszik, hátha András kijön és beengedi. András ajtaja kulcsra van zárva, mert egyébként Honey bemenne.

Ma nagyot játszott és sétált Honey, Asi, András és András barátja. Micike is részt vett a játékban. Mikor Mici meglátta hogy nélküle mennek sétálni, utánuk lopózott. Már Herenden voltak mikor észrevették a kis csirkefogót. Odahívták és Mici szépen sétált velük póráz nélkül. Micike nem hagyja hogy kihagyják őt valamiből. András mikor kikísérte a barátját a buszhoz, Micit vitte magával. Gondolta jobb a békesség.

Az esti jutalomfalatozás az udvaron volt. Futás közben időnként elkiáltottam magam hogy lábhoz, és aki ott volt, kivehette a falatot a kezemből. Honey mellett esélye sem volt a többieknek. Hiába fordultam jobbra, balra, hátra, Honey mindig ott volt a bal kezemnél. Csuda ügyes. A keresd parancsot is gyakoroltuk egy marék parizerrel, amit szétszórtam az udvaron. Nagyon keresték. Nehezítette a dolgot hogy sötét volt. Jobban rá voltak szorulva a szimatukra.

Honey szülinapjára készülök. Azt hiszem egy csülök lesz az ajándék. A többiek is kapnak majd egy nagy halom csontot, hogy együtt ünnepelhessenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése