2014. május 13., kedd

Honey végre beugrott a kocsiba

Ma reggel megint nagy visítással ugatással egybekötött bunyó volt. Két kutya ölte egymást. Ali morog, vicsorog, Honey meg a földre nyomja és ráül a hatalmas hátsójával. Közben mindegyik visítva ugat. Jól összeszidtam őket, majd megreggeliztek. Ha Honey idősebb és okosabb lenne, talán nem ugrana Ali minden provokációjára ilyen hevesen.

Délelőtt Alival mentem Veszprémbe, de sajnos olyan rossz idő volt, hogy nem tudtunk sétálni. Így Ali csak autózott egyet. Örült hogy jöhet.

Aladárt tanítom lejönni a lépcsőn, de lassan tanul. Ma annyit elértünk hogy egy lépcsőfokot lejött, aztán visszaszaladt.

Délután megint hárman sétáltunk, már sokkal hosszabban mint tegnap. Nagyon ügyesek voltak. Honey figyelt. Minden lábhoz, ül, fekszik parancsot megcsinált. Ma már Ali is reagált a lábhoz parancsra, és mikor odajött, megkapta a jutalomfalatját. Ha nem csinálta meg, Honey végrehajtotta helyette is, és átvette a jutalmat. :D Mikor hazaértünk Honey-val a fel és hopp parancsot gyakoroltuk a kocsiban. Honey végre először egyedül beugrott a kocsiba. Nagyon boldog voltam, már attól féltem targoncát kell szereznem hogy Honeyt betegyem a kocsiba, olyan nehéz. De ez a gond megoldódott. Honey-val kötélhúzást játszottunk, Ali nem akart bekapcsolódni. Neki eldobtam a labdát, de fütyült rá. Alit egyedül az utánam futós játék érdekli. Mikor utolérnek, leguggolok, és a két kutyát egyszerre simizem.

Este kifésültem a bundájukat. Ali nagyon szépen hagyta. Egy másik kutyára elég szőr kijött belőle. Honey erősen ellenzi a fésülést, de lefogom. Közben kapkod a kefe után, és ha azt nem éri el, beéri a kezemmel is. Mikor Alit fésültem, akkor is vadászott a kefére. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése