2014. május 3., szombat

Már könnyebb volt az ovi

Ma minden izom és ínhúzódás nélkül megúsztam az ovit. Össze is kaphatom magam, mert a vékony kis 20 év körüli oktatólány úgy vitte Honeyt a feladatok közben mint az álom. Úgy látszik csak velem olyan bátor a kis csirkefogó, hogy folyton meg akar lógni a feladatok elől.

Séta láb mellett: kutyaoviban feszült vagyok, és sokkal gyorsabban is kell csinálni a feladatot mint itthon. Ezért míg itthon póráz nélkül is tökéletesen megy a láb mellett séta, hátra-jobbra-balra fordulás, az oviban elég bénák voltunk. Honey sokszor akart játszani menni a feladatok végrehajtása helyett. Én meg elég gyengén irányítottam. Közben sok várakozási idő is volt, míg az oktató magyarázott. Honey egy darabig próbált szabadulni, aztán belátta hogy nem lehet, és feladta. Azért még néhányszor megpróbált menekülni, de figyeltem rá és nem hagytam. Igazi személyiségváltozást eredményez ez a kiképzés. Nem a kutyának, nekem. :D

Amíg itthon lassan, türelmesen megvárom míg lábhoz áll, leül, fekszik, addig ott azonnal kell mindent csinálni. Mindketten lassúak vagyunk. Itthon Honey néhányszor azonnal láb mellé áll ahogy szólok, van hogy több idő kell neki. Végiggondolja hogy mit is kértem. Főleg a leülés előtt szokott elmélázni. :D Itthon ahogy látom hogy fárad, rögtön abbahagyom a játékot, ott végig kell csinálni az egy órát. El lehet fáradni.

Javítani kell: elindulás a lábhoz paranccsal és azonnali indulással. Sem pórázhúzás sem más szó nem használható. Forduláskor a pórázt a hátunk mögött kell egyik kézből a másikba áttenni. Ha a kutya meg akar előzni pórázrántás és "nem", ha elém kerül a bal lábammal kell kilépni elé. /Szegénynek ma rá is léptem a lábára egyszer./
Nagyon jó volt hogy Honey kevesebbet kapott reggelire, mert motiválta egy darabig a jutalomfalat. Aztán jól lakott és már nem érdekelte. Oktató szerint túl nagyok a falatok. Legközelebb apróbbra kell vágni.

Honey megijedt a fiatal oktatólány kezétől, majd a férfi oktató keze felé kapott mikor meg akarta simogatni. Elég gyenge idegrendszerű kutyus. Segít rajta a sok társaságba járás. Láttam ma, hogy mekkora a különbség egy jó idegrendszerű, nyugodt kutya, és Honey között. Azt hiszem Honey igazi vadállat lenne egy olyan családban, ahol nem törődnének vele. De igazán jó helye egy olyan ember mellett lenne, aki olyan profi, mint az oktató a suliban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése