2014. május 12., hétfő

Közös séta

Bunyó nélkül sétáltunk este










Reggel szépen ettek a kutyák, semmi gond nem volt. Utána mindegyik leellenőrizte a másik tányérját, hogy rendesen megette-e a reggelit. Az eseményt nem kísérte felháborodás. Ali szépen mutatja ha éhes: rám néz, és nyalja a száját. Nagyon édes.

A tegnap esti okítás használt egy kicsit. Rájöttek a kis manók hogy nem örülök ha veszekednek.

Este későn jöttem meg, rögtön mentünk is sétálni együtt hárman. Honeyra hámot adtam, mert azzal sokkal szebben sétál. Alival meg könnyű a séta. Nagyon ügyesek voltak. Semmi vita, veszekedés. Közben Honey-val a lábhoz, ül, fekszik parancsokat gyakoroltuk. Alival is próbáltam, de rám se bagózott. Viszont Honey helyette is szépen elvégzett minden feladatot, bár tudta hogy nem neki szóltam és figyelte is Alit, hogy csinálja-e. :D
Mikor hazaértünk, le akartam venni a pórázt, de Ali lelépett, Honey meg kergette. Azért Honeyról sikerült lehámozni, Alit meg gödörásás közben kaptam el. Utána elfutottam, és hívtam őket. Ügyesen futottak utánam, közben jól összevesztek.  A teraszon folytattuk csak Honey-val. A fel, hopp, helyedre parancsokat remekül csinálta. Ali is tanulgatja az ül, fel, és helyedre parancsokat.

Vacsi előtt nagy veszekedés volt a konyhában. Visítás, ugatás, birkózás. Azt se láttam melyik kezdte, mert pont az ételt melegítettem. Rendesen ettek, majd Ali feljött velem a szobába, Honey pedig kint akart maradni. Aladár most itt alszik mellettem. :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése