2014. december 9., kedd

Behívás gyakorlás

Ma itthon voltam napközben. Ebéd után kimentünk a hátsó telekre. Asira pórázt tettem, Honeyra 15 m-es pórázt raktam, Lordot elengedtem. Nagyon boldogan szaladtak és ástak. Abban reménykedtem hogy már túl kemény a talaj az ásáshoz, de sajnos nem. Azért nem lettek túl sárosak.

Jutalomfalattal hívtam oda őket időnként. Csak Lord nem jött oda, aki pedig eddig mindig visszajött hívásra. Ezen túl ő is pórázzal megy ki.

Csináltam egy 15 méteres behívást gyakorló pórázt, mert a vásárolt tönkrement. Ezzel gyakoroltunk Honey-val. Lordnak és Asinak pedig elővettem egy bőr és egy lánc pórázt, amit nem baj ha a földön vonszolnak és koszos lesz. Legközelebb ezeket használjuk majd.

Holnap elvisszük Honeyt varratszedésre. Nagyon jól van, teljesen meggyógyult. A sebe olyan szép, még a varratok sem látszanak.

Este azt gyakoroltuk, hogy minden kutyának megfogtam a lábát. Azért gyakoroltuk, mert szeretném letörölni a lábukat ha bejönnek. Honey szépen nyújtja a köszön parancsra. Asinak sem okozott problémát. Lordot viszont szoktatni kell mert nagyon félti a hatalmas pracliját. Ahogy megfogtam odakapott, bekapta a kezem, de persze nem harapott meg, különben most nem lenne mivel gépeljek. Viszont ijedtében összepisilte magát. Szegény nagy maci. Amikor nagyos vizesen jött be, akkor alaposan át szoktam törölni. Olyankor is félti a pracliját, de nem ennyire mint most. A talpainak a letörlését kéne megtanulni.

Beszéltem Micus új gazdijával. Már nem pisil-kakil be és jól érzi magát náluk. Örülök neki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése