2014. december 5., péntek

Megjött a Mikulás

Az új kutyaágy annyira népszerű lett, hogy Lord mindegyikre igényt tart. Szegény Asi mikor bele akart feküdni, Lord a másik ágyból morgott rá, hogy ne merje elfoglalni.

Lord ma Andrásra is rámorgott. Hozzá vágtam a papucsom. Egyedül rám hallgat a csirkefogó. De szerintem Andrástól inkább fél egy kicsit, mert ő szokott olyan csúnya dogokat csinálni vele mint a fürdetés, meg mérlegre felemelés.

Asi egyre többet jön simogatásért és viszem mindenhova kocsival. Igaz hogy egyszer összekakilta a kocsit, pedig egyébként szobatiszta.

Vettem nekik karácsonyra használt plüssjátékokat, mert ami volt már széttépték. Kimostam és majd megkapják valami jó illatos csontfélével együtt, szépen becsomagolva a karácsonyfa alatt. Ma a Mikulás kis csokimikulásokat hozott nekik. Örömmel megették.


Sokkal könnyebb az esti tanulás 3 kutyával. Marad, keresd és gyere parancsokat gyakoroltuk.
Honey-nak új trükköt tanítottam. Felemelem a lábam és fel parancsra ráteszi a praclijait. Könnyen megtanulta. A háton átpördülést viszont nem sikerült elsőre megtanulni. Talán nem volt elég nagy a hely hogy a hátára forduljon. Majd még próbálkozunk az udvaron. Ezt a trükköt szeretném megtanítani:

https://www.youtube.com/watch?v=_I9RiwrqIZk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése