2014. július 14., hétfő

Lord tűzpöttye

Lordot betettük a kocsiba Andrással. Még sosem autózott, csak mikor elhozták hozzánk, de akkor előtte elaltatták, és szájkosarat tettek rá. András Lord mellé ült, és átölelte. Azért Lord menet közben felállt és hozzám húzódott. Úgy félt, hogy lepisilte Andrást. András ordibált, én meg majdnem kiestem az autóból a röhögéstől. Szegény kutya.

Az orvos azt mondta Lord baja egy tűzpötty, ami egy nagyon fájdalmas gennyes bőrbetegség. Nem fertőző, de akin egyszer kijön, azon nagy valószínűséggel többször is ki fog jönni. Vittünk ugyan szájkosarat, de Lord nem engedte feladni, így kértem az orvost hogy altassa el. Kapott egy kis altatót, és 20 perc múlva már mehetett is a műtőasztalra. Leborotválták a seb környékét és bekenték betadinnal. Majd kapott két injekciót. Ez egyszeri alkalom, ettől el kell múlnia további kezelés nélkül.



Vaszil macit gyógyultnak nyilvánították. Még a héten 2x fél tablettát kell kapnia, utána meg a szokásos napi negyedet.


Este gyakoroltuk a figyel, köszön, helyedre, fel, keres parancsokat, már Lord is részt vett benne. Ügyesek voltak. Ma Honey-val sokat labdáztunk, ami ritka mert nem rajong érte. Ahányszor visszahozta a labdát, kapott egy jutalomfalatot. Nagyon örülök, mert a labda odaadásból lehet megtanítani a többi tárgy odahozását.

Kimentünk a hátsó telekre. Kicsik póráz nélkül, Lord és Honey pórázzal. Termett vagy fél kg sárgabarack. Leszedtem. Mikor bementünk Liza nem jött.  Utána kellett mennem. Még az erdőbe is bement. Értem én hogy sokkal többet szeretne menni sétálni, de négy kutya mellett sajnos csak ennyi idő jut rá. Vaszil szuper volt, egy szóra jött mindig. Szerencsére Liza is visszajött, és mikor bementünk, Lord és Vaszil rámorgott, és átfogta a hátát a szájával. Így büntetik a rosszalkodó kölyköket. Megköszöntem nekik. Nem hagy nyomot, nem is hiszem hogy fájna, csak közlik vele hogy rossz voltál. Lizát imádja András, szereti hogy olyan tolakodó, élénk, puszilkodós. Én örülök hogy végre megtanulta hogy nem mászhat az ágyamba, és nem nyúlhat az ételemhez akkor sem ha az orra előtt van. Nem kellett ezek tanításához semmi különös, csak néhányszor rá kellett szólni hogy NEM! Okos kutya.

Ezt Honeyről nem mondhatom el ma, mert mikor a hátsó kertbe jöttünk nem volt hajlandó jönni. Rácsuktam a kaput, és megetettem a bandát nélküle. Kopogott az ajtón, be akartam engedni, de megint nem jött be. Most itt fekszik a 3 kutya jóllakottan mellettem, a kis lüke Honey meg az első udvarban mászkál éhesen. Remélem tanul belőle.


A kis makacs nem akar bejönni



Vaszil így csalja játszani a többieket. Kicsit biztatóan morgolódik is hozzá.


Játék után bemegyünk. Vaszil a lábamnál, Honey meg juszt se jön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése